„Az egyéni szubjektív test három állapota
(ébrenlét, álmodás és mélyalvás) között egy átjáró van.”
(Swami Lakshmanjoo)
A turiya hét állapota
A turya vagy más néven ānanda (üdvösség) hét állapotának gyakorlati alapokon nyugvó teoretikáját, amelyet most kifejtek számotokra, a nagy saiva filozófus Śaṁbhunātha tanította tanítványának, Abhinavaguptának.
Turya
Az egyéni szubjektív test három állapota (ébrenlét, álmodás és mélyalvás) között egy-egy rés tátong. Ez a rés egy átjárót képez az ébrenléti és az álmodó tudatállapot között. Van egy átjáró az álomállapot és az álom nélküli alvás között, illetve a mélyalvás és az ébrenléti állapot között is. Az átmenetek minden emberi lény esetében maguktól mennek végbe.
Az ébrenlétből az álomtudatba történő átlépés során képes vagy megérinteni ezt az átjárót, majd pedig be is tudsz lépni az álomtudatba. Amikor az álomtudatból az ébrenléti tudatba haladsz át, először ezt az átjárót érinted meg, majd felnyitod a szemeidet és megtapasztalod az ébrenléti állapotot. Megérinted ezt az átjárót valahányszor áthaladsz az egyéni szubjektív test három állapotának bármelyikén. Ez az átjáró valójában a negyedik állapot, a turya.
„A turya azonban nem tapasztalható meg a rá történő összpontosítás által: sosem fog megtörténni ezen átmenetet szemlélése során, miközben arra vársz, hogy végbemenjen.”
Az ébrenléti állapotban fogsz maradni és várakozni. Ez az, amikor elalszol, és belépsz az álom állapotba, hogy megtaláld. És mégis, az átjárót többnyire abszolút nem vagy képes tudatosan megtapasztalni.
Az egyetlen módja annak, hogy megtapasztald ezt az átmenetet az az, ha a szív bármely pontjára koncentrálsz lélegzés, beszéd vagy mozgás közben. A központra kell összpontosítanod. Bármely két mozdulat, bármely két légvétel között erre a központra kell figyelned. Összpontosíts erre a csomópontra! Egy idő után, amikor már a koncentráció megszilárdult, bármikor térsz majd nyugovóra, ezen az átjáron keresztül automatikusan az álomtudatba fogsz belépni. Ebben az esetben azonban nem fogsz az álmodó állapotba lépni. Ehelyett tudatos fogsz maradni azon a holtponton, azon a csomóponton. Ez a csomópont csak egy kapu, a turya bejárata. E csómóponttal kapcsolatos éberséged a korábbi gyakorlások kegyelméből fakad, amikor is bármely két mozdulat vagy lélegzetvétel között összpontosítottad az elmédet.
Ez a turya első állapota, az úgynevezett nijānanda[1], aminek jelentése: „az Én boldogsága”.
Nijānanda
Ezt az átjárót elsőként akkor tapasztalod meg, amikor bármely központtal gyakorolsz, mint ahogy azt megtaláltad minden két lélegzetvétel, mozdulat vagy gondolat között.
„Ha mélységes devócióval, szeretettel, kitartóan és megszakítás nélkül koncentrálsz, akkor a légzésed igen finommá és könnyeddé válik.”
Ekkor automatikusan nagyon lassan lélegzel és abban a pillanatban egyfajta szédülést tapasztalsz. Ez egy afféle mámorító érzés. Amikor ezen érzés megtapasztalása során a koncentráció iránti éberségeded nem hagy alább, az szilárddá és megalapozottá válik.
Ez a turya második állapota, az úgynevezett nirānanda[2], ami azt jelenti, hogy „korlátozottság nélküli boldogság”. Ne veszíts az éberségedből, még akkor se, ha megrészegít a tapasztalás.
Amikor pedig ez a mámor stabillá válik és hosszabb ideig fennmarad, akkor az aspiráns egyszer csak elalszik. Ezen a ponton mégsem lép be az álmodó állapotba; helyette viszont belép a résbe, az átjáróba.
Ez az átjáró a turya kezdeteként ismeretes. Belépve ezen a kapun az aspiráns egy másik világba lép. Ez nem az ébrenlét, nem is az álmodó állapot, sem a mélyalvás, hanem a negyedik világ. Itt az aspiráns belső szervei egyáltalán nem működnek. Nem tapasztal mozgást, nem hall és nem lát. Ha nagy erőfeszítések árán ki tudná nyitni a szemét, azt érezné, hogy még mindig a házában ül, azonban nem tudja mozgatni testének egyik részét sem, mindössze a szemhéjait tudja kissé kinyitni.
Parānanda
Abban a pillanatban az aspiráns kibírhatatlanul hangos hangot hall és félelmetes formákat lát. Azon törekvők, akiket mindezek megrémítenek, azonnal megpróbálnak kilépni az állapotból és nagy erőfeszítések árán vissza is jönnek abból az ébrenléti állapotba. Vannak azonban olyan a törekvők is, akik megpróbálják elviselni ezeket a rettenetes és szörnyű dolgokat.
„Például tapasztalhatja a törekvő azt, hogy az egész ház ráomlott, vagy megtapasztalhatja azt, hogy odakint tűz ég, ami mindent eléget, beleértve őt magát is.”
Ha ezen megtapasztalásokat az aspriáns eltűri és tolerálja, azok maguktól tovaszállnak. Ha azonban nem tolerálja őket, akkor az ébrenléti állapotba kerül, és kezdheti újra elölről. Annak érdekében, hogy a törekvő folytatni tudja útját, el kell tudnia viselni ezeket a szörnyű és félelmetes megtapasztalásokat. Itt egyetlen dolog uralkodik, amit meg kell őrizni, és ez a légzés. A törekvőnek ki és be kell lélegeznie, mély odaadással és nagy szeretettel az Én irányába. Ez azt jelenti, hogy be- és kilélegezünk, miközben az Úr nevét recsitálja, ahogyan azt a mestere a beavatásánál tanította, miközben figyelmen kívül hagyja ezeket a szörnyű hangokat.
Talán azt gondolhatja, hogy meg fog halni, vagy már el is távozott. Ezek a gondolatok helytelen gondolatok és figyelmen kívül kell hagynia őket. Amikor a törekvő el akar szakadni az individualitásától az egyetemesség felé, az összes ilyen tapasztalat azért következik be, mert az egyediségtől meg kell szabadítani. Amikor ez az elmozdulás megindul az egyetemesség irányába, efféle küzdelem veszi kezdetét.
„Ha türelemmel tovább haladsz, lélegzel és a mantrát a mester instrukciói alapján bensőleg tovább recsitálod, akkor ezek a szörnyű hangok és formák eltűnnek, majd egyfajta centripetális lökés és húzás kezd kialakulni a légzés csatornájában.”
Azt érezheted, hogy fulladozol, és nem tudsz lélegezni. Ezt az élményt szintén el kell viselned. Csak akkor fog eltűnni, ha fokozod az Úr iránti odaadásodat. Nagyobb odadást és önátadást kell tanúsítanod a gyakorlás felé. Ha így teszel, akkor egy idő elteltével ez a fulladásérzet megszűnik. Ha azonban e ponton nem fokozod a gyakorlatod iránti odaadásodat, akkor ki fogsz jönni az állapotból és újra kell kezdened a gyakorlást. Ha ez bekövetkezik, ostobasának fogod magad érezni és rá fogsz eszmélni, hogy ezen élményeknek az el nem viselésével óriási veszteséget okoztál magadnak és emiatt izgatott leszel, hogy újrakezdhesd a gyakorlást.
A rettenetes hangok és formák eme állapotát, amelyet a mámorító szédülés illetve a légzésmegállás érzése követ, parānandának[3] nevezzük, ami annyit tesz: „a légzés ānandája (üdvteljes boldogsága)”. Mikor isteni módon lélegzel ki és be, az nem szokványos légzés.
Ekkor a légzésed megtelik eksztatikus boldogsággal, még akkor is, amikor iszonyú alakokat és hangokat tapasztalsz, vagy a lélegzeted ténylegesen megáll.
Brahmānanda
Ha intenzív odaadással folyamatosan végzed a gyakorlatot, a légzésed leáll. Ekkor a négy csatorna találkozik a lambikā sthāna nevű központban, amely lágyszájpad néven közismert. Ez a lambikā sthāna jobb oldalon található a garat közelében[4]. A szokásos légzés során két csatorna nyitva és kettő zárva van. Amikor a lélegzeted megáll, a közönséges légzés csatornái bezáródnak. E tünetet tapasztalhatod, amikor azt érzed, hogy mindjárt megfulladsz, vagy amikor a lélegzeted ténylegesen meg is áll.
„Ekkor a lélegzeted központosítottá válik és akár egy örvény, egy pont körül mozog.”
Az aspiráns azt tapasztalja, hogy a lélegzete nem mozdul és nem is áramlik be. Úgy érzi, hogy a lélegzete körbe-körbe örvénylik; egyetlen pont körül forog, amely pont a négy csatorna központja. Ezt az állapotot bhramānandának[5] hívják, ami azt jelenti, hogy „az üdv, amely mindent áthat.”
Ekkor a jógnak töretlenül fenn kell tartania odaadó gyakorlását. Amint a légzése megállt és nem tudja azt megfigyelni, már csak mantrákat recsitálhat. Muszáj a mantrájára, és csak a az Úr Shiva iránti óriási odaadással mantrájára fókuszálnia az elméjét.
„Ha nagy odaadással folytatja ezt a gyakorlatot, akkor egy bizonyos idő eltelte után a száját ásításra fogja tartani, vagy a szája elferdül, pont mint a halál pillanatában.”
Ezek a szakaszok ugyanazok a szakaszok, amelyek akkor kerülnek sorra, mikor a lélgésed leáll és meghalsz. Az arcon végbemenő sokféle elváltozás ugyan az, mint amelyek a halál pillanatában is végbemennek. A halálfélelem ezt követően a yogī elméjében keletkezik. Úgy érzi, hogy ténylegesen haldoklik. Nem fél tőle, tudja, hogy ez az értelem nyugtalansága.
Ez az a fajta halál, amely akkor történik meg, amikor az individualitás megszűnik, s megszületik az egyetemesség. Ez nem fizikai hanem egy mentális halál. Az egyetlen dolog, amit a yogīnak ekkor tennie kell, az az odaadás könnyeinek elhullajtása. Imádkoznia kell az univerzális „Én” tapasztalatáért. Néhány pillanat múlva, amikor az örvénylő légzés méginkább felgyorsul, egyszercsak le kell azt állítania. Nem szabad félnie. Ha a mestere jelen van, akkor abban a pillanatban azt mondja neki, hogy állítsd le a légzését. Amíg a légzés örvénylik, addig fennáll a légzés újraindulásának lehetősége. Ezen a ponton a kezedben van a döntés, hogy megállítod vagy újrakezded a légzést. Amikor az örvénylés extrém intenzívvé vált, azonnal meg kellene és meg is kell állítanod!
Mahānanda
Miután megállítottad a légzésedet, a lélegzeted azonnal leereszkedik a központi nāḍība (csatornába). A lélegzeted visszavonódott, ténylegesen hallod ezt a szívó hangot.
„A központi csatorna kapuja (madhyanāḍī) egyszerre megnyílik, és a lélegzeted eléri a végbél közelében lévő helyet, amit mūlādhārának nevezünk. A turya ezen állapotát mahānandának[6] nevezik, ami azt jelenti, hogy „a hatalmas boldogság”.
Innentől kezdve minden magától megy végbe (már nem a gyakorlat határozza meg). Van azonban egy dolog, amivel kapcsolatosan a törekvőnek figyelmesnek és óvatosnak kell lennie, nevezetesen nem szabad azt gondolnia, hogy „innentől minden automatikusan fog megtörténni”. Minél erősebben hiszi ezt, annál biztosabban ragad a mahānanda állapotában. Ez az oka annak, hogy a mesterek soha nem mondják el az aspiránsnak, hogy mi fog történni mahānandát követően.
Śaiva szempontból a mahānandát követően a bhramavega-t[7] kell alkalmaznod. Bhramavega azt jelenti: „az ismeretlen erő”. El kell engedned a devóció erejét anélkül, hogy tudnád, mi történik ezt követően. Itt nem tudod már használni a mantrádat, hiszen a lélegzeted leálltával az elméd is eltűnt, mivel transzcendentális tiszta tudattá (cit) alakult. Itt a légzés felveszi az erő formáját (vega). Ez az a vega, amely behatol és kilyuasztja a mūlādhāra cakrá-t, azaz keresztülhalad rajta.
Cidānanda
Amikor a mūlādhāra cakrán való áthatolás befejeződött, ez az erő más módon emelkedik: átalakul, eltelik boldogsággal, eksztázissal és tudatossággal. Ez isteni. Ekkor érezheted, hogy mi is vagy valójában.
„Ez a cit kuṇḍalinī felemelkedése, amely mūlādhāra cakrától emelkedik fel a koponya tetejéig, amely központ brahmarandhra néven ismeretes.”
Az egész csatornát elfoglalja és egy virág virágzásához hasonlatos. Ezt az állapotot, amely a turya hatodik állapota, cidānandának[8] nevezik, ami azt jelenti: „a tudatosság gyönyörűsége”.
Ezt követően ez az erő nyomást gyakorol a koponyában lévő átjáróra (brahmarandhra) és áthatol a koponyán, ki a testből, az univerzumba. Mindez automatikusan történik; ezt nem „megcsinálni” kell. És mikor a brahmarandhrán áthatolt, egyszercsak kilélegzel. Egy pillanat erejéig az orrlyukakon keresztül kilélegzel.
A kilégzés után minden véget ér, ismét a cidānandában vagy, és ismét megtapasztalod az emelkedés örömét, amely korábban már jelen volt. Ez csak egy pillanatig tart, majd újra kilélegzel. Ekkor a szemed nyitva vannak és egy pillanatra úgy érzed, hogy „kívül” vagy. Az objektív világot tapasztalod, azonban egy igen sajátos módon.
Ezután a lélegzeted újfent felfüggesztődik, a szemed bezáródnak, és úgy érzed, hogy „belül” vagy. Majd egy-egy pillanatra ismét kinyílnak a szemeid, aztán újfent bezáródnak és kinyílnak. Ez a krama mudrā állapota, amikor is a transzcendentális „Én” tudatosságát [ a yogī] az objektív világ élményével egynek kezdi el tapasztalni.
Jagadānanda
A krama mudrā megerősödését jagadānandának[9] nevezzük, ami „univerzális boldogságot” jelent. Ez a hetedik és egyben utolsó turya állapot.
„Ebben az állapotban az Univerzális Transzcendentális Lét élménye soha nem veszik el, és az univerzum egészét a saját, „transzcendentális Én-tudatosságod” együttvalójaként tapasztalod.
A nijānandától a cidānandáig tartó összes turya állapot magában foglalja a nimīlanā samādhi különböző fázisait. A nimīlanā samādhi a belső szubjektív samādhi. A turya hat állapotán való áthaladás során ez a samādhi egyre szilárdabbá válik. A krama mudrā előfordulásával a nimīlanā samādhi unmīlanā samādhi-vá alakul, amely ezt követően uralkodóvá válik. Ez az extravertált samādhi állapota, amikor is egyidőben tapasztalod a samādhi állapotát és az objektív világot. A jagadānanda állapota pedig az, amikor az unmīlanā samādhi megszilárdul és állandóvá válik.
A tizenöt szakaszra bontott felemelkedési folyamat vonatkozásában a sakala állapot az ébrenléti állapot. A sakala pramātṛi a turya első állapota, amely egyben a nijānanda állapota. A vijñānākala[10] a nirānanda, a śuddhavidyā a parananda, az Īśvara a brahmānanda, a sadāśiva a mahānanda, a Śiva a cidānanda és a Parama Śiva a jagadānanda állapota.
Álom és ébrenlét közt van egy pont,
Hol reszketés nélkül ébernek kell maradnod.
Lépj be az új világba, hol förtermes formák örvénylenek;
Elhaladnak azok – óh, tajték el ne ragadjon, mond: mindent elviselek!
Eztán a torok körüli húzások és lökések lesznek
Mindaz, amiket el kell viselned.
Zárj el minden be- és kijáratot,
Lehet, hogy egy ásítás lesz majd tapasztalatod;
Elhullt könnyek, sóvárgás és esdeklés téged le nem terít.
Izgatottság merül fel – majd lefelé tör;
Felemelkedik és kivirágzik: ez az Üdv.
Áldott Lét! Áldott Lét!
Ó, köszöntve légy!
(Shivacharya Lakshmanjoo Brahmachari)
Forrás: Swami Lakshmanjoo: Kashmir Shaivism, The Secret Supreme, chapter 16., The seven states of Turiya
Fordította: Jakab Ákos
Lektorálta: Ferencz Mihály
Lábjegyzet
[1] nijānande pramātraṁśamātre hṛidi purā sthitaḥ Tantrāloka: V;44
[2] śūnyatāmātraviśranternirānandaṁ vibhāvayet Tantrāloka: V;44
[3] prāṇodaye prameye tu parānandaṁ vibhavayet Tantrāloka: V;45
[4] Kiegészítés: „A szájpadlás mögötti üreg, ami a torokba csatlakozik. Úgy is nevezik, hogy a lágyszájpad gödre. A kecharī mudrā során ennek a gödörnek a felső pontját érinted meg a nyelved hegyével.” (Agnisetu Kaul)
[5] samānabhūmimāgatya brahmānandamayo bhavet Tantrāloka: V;47
[6] udānavahnau viśrānto mahānandaṁ vibhāvayan Tantrāloka: V;48
[7] tāvadvai bhramavegena mathanaṁ śaktivigrahe | vedattu prathamotpannā viṅdavaste’tivarcasaḥ ||
Tantrasadbhāva, quoted in Śiva Sūtra Vimarśinī II:3
[8] nirupādhirmahāvyāptirvyānākhyopādhivarjitā | tadā khalu cidānando yo jaḍānupabṛiṁhitaḥ || Tantrāloka: V;49
[9] yatra ko’pi vyavacchedo nasti yadviśvataḥ sphurat || yadanāhata-saṁvitti paramāmṛita bṛiṁhitam | yatrāsti bhāvanādīnāṁ na mukhyā kāpi saṁgatiḥ || tadeva jagadānanda ……| Tantrāloka: V;50-52
[10] A vijñānākala állapotától kezdve az emelkedési folyamat automatikus. Habár van valami, amit tenni lehet, ez valami sem nem fizikai, sem nem mentális jellegű. Amint az aspiráns elérte a vijñānākala állapotot, többé nem esik vissza. Ha például az aspiráns egyszer belép a vijñānākala állapotába az ébrenlét és álmodás között, akkor hátralévő élete során már soha nem fogja elveszíteni ezt az állapotot. Minden alkalommal, amikor odaadással végez praxist, belép a vijñānākala állapotba. Ennek az az oka, hgogy a vijñānākala állapotának tapasztalata tartós benyomást hagy. Ezen a ponton már nem a pramātṛi hanem a vijñānākala állapotában vagy. A vijñānākala pramātṛi sokkal magasabbrendű, mint a vijñānākala állapota. A vijñānākala pramātṛi a śuddhavidyā után következik. A vijñānākala pramātṛi és a vijñānākala állapota közötti különbség az, hogy a vijñānākala állapota közönséges, míg a vijñānākala pramātṛi állapota különlegesebb és jelentőségteljesebb. Ez a helyzet az összes állapottal és azok pramātninjaik esetében is. Amikor tudatlanul tapasztalsz egy állapotot, akkor abban vagy, amit „állapotnak” nevezünk. Amikor tudatosan tapasztalsz bármilyen állapotot, az azt jelenti, hogy aktívan veszel részt a folyamatban: ez a pramātṛi állapota. Például, amikor belépsz a samādhiba, nem a samādhi pramātṛi állapotában vagy, hanem egyszerűen a samādhi állapotában vagy. Ekkor nincs uralmad az állapot felett. A mester vagy az Úr Śiva akaratának megfelelően fogsz belépni ebbe az állapotba. Néha be akarsz lépni az állapotba, és sikerül is, néha azonban hiába szeretnéd, mégsem tudsz belépni. Azt mondhatjuk, hogy csak akkor vagy a pramātṛi állapotában, ha teljes uralmad van az állapotba való belépés és az abból való visszatérés felett, amikor csak akarod.